A hóhér akasztása :-)

"Nem tudod meg nem történtté tenni a múltat, arra viszont kifejezetten képes vagy, hogy ne ismételd meg."

-Bruce Willis-

"You can't make the past unhappen, but you are definitely able not to repeat it ." Bruce Willis

Tegnap "akasztották a hóhért"- játékvezetőként Szomatodráma játékra mentem egy kedves Kollégámhoz.

Kicsit kíváncsi is voltam, milyen helyzetek fognak kialakulni, azt Ő hogyan kezeli, milyen irányok mutatják meg magukat, azoknak enged-e, s ha igen, mennyit- tehát szakmailag is érdeklődő voltam.
Ott volt még az ajándék izgalma is, amit csak játék végén lehet felfedezni, a nap végén egy összefoglaló és az adott csoportot összefogó varázsszó "személyében". A tegnapié a Szeretet, Elfogadás volt.

Nyilván volt saját témám is: így nevezzük, amikor valaki cipel valamit, amit szívesen letenne, vagy ha visz is tovább, azt örömmel szeretné. Mindenesetre valami kényelmetlen helyzet, viszony, vagy ezek hiánya :-)Nekem hiányom volt és nem értettem, miután érzésem szerint mindent megtettem, miért nem mutatja magát az eredmény.

Mivel nem nagyon igyekezett senki jelentkezni és én a bemutatkozó körben jeleztem, hogy konkrét céllal érkeztem, megkaptam az első játék izgalmát-örömét-felelősségét. Utóbbi nem létezik úgy általánosságban, de bennem, mint folyton elemző "ésatöbbi" csajsziban, megjelent- utólag. *

Összefoglaltam a témámhoz rendelődött érzelmeimet, a jelen helyzetemet. Átgondoltuk, milyen szerepeket érdemes kiosztani. Maradtunk a klasszikusnál : ha erre gondolsz, mit és hol érzel a testedben?

Kiválasztottam három szereplőt és beszobrászkodtam őket egy kezdő képbe. Miután elindult a játék, elég hamar kialakult bennem az emlékkép - így hívom azt, amikor a látottak hatására "beugrik" egy emlék, egy elhangzó mondat valakit eszünkbe juttat, vagy helyzet, viszony, érzés ismerődik fel.

Nem részletezem, dupla játékidő alatt lezajlott a mélységeivel felkavaró, erős indulatokkal tarkított játékom, nagy halom papírzsebkendővel, hatalmas felszabadulással a végén és végtelen szeretettel, szeretettséggel a batyumban. Ugyan fogalmam sincs, hogyan kötődik ez a játék a megoldandó feladattal, de megtanultam, hogy alázattal kell e tekintetben lennem főszereplőként, de mások játékában játékvezetőként is, mert "Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes."

Sokadjára zajlott le -és mindig más nézőpontból - a gyerekkori "sorsom", az egyszerűség kedvéért mondjuk így. Sokadjára álltam úgy szembe a megjelenő emlékkel, hogy "ne már, hogy megint ez!" Hiszen én már az összes könnyem kisírtam, az összes fájdalmat kiüvöltöttem a témában.

Egy tavaly előtti elvonuláson beszélgettem Dr.Buda Lászlóval ( Egyik nagy lehetősége a Szomatodrámás elvonulásoknak, hogy a szakmai gyakorlat mellett kapunk alkalmat a saját problémáinkat megbeszélni a Szomatodráma Atyjával, mint egy privát terápiában :-) ) Akkor kiderült, hogy túlléptem egy nagyon fontos pontot a megbocsátást, elengedést illetően: Én már a spirituális elfogadásnál tartottam, miközben a meg nem élt/élhetett érzelmeim, fájdalmaim, szégyen és társaik egy vaskos szőnyeg alatt lapítottak és keserítették meg életem bizonyos területeit. Még azután is, hogy én már rendben-lévőnek kiáltottam ki és éreztem is magam. Vagyunk így egy páran, ugye? Mintha szégyen lenne, akárhol tartunk is... Mintha versenyeznünk kellene valakivel, ki teljesít jobban, rövidebb idő alatt.

Hát Kedveseim, ez, a lelkünk, nem versenypálya. Itt egy kérdés van csak: félelemből, vagy szeretetből van több? Nincs mit szégyellni és nincs hova sietni. A cél, a valódi cél, csakis Önmagunk lehet. Mi meg itt vagyunk magunknak, az első pillanattól az utolsóig. Az választhat el bennünket magunktól, hogy van-e kérdés. Csak az. Nem mások elvárása, mércéje a lényeg, hanem hogy van-e mit kérdeznünk magunktól.

Mi a véleményed, miért van így?

Amíg van kérdésed a lelkedben magadról-magadtól, addig szeretettel ajánlom Neked a Szomatodrámát, mint általam legszeretettelibbnek megtapasztalt lehatásosabb módszert és magamat, mint kísérőt. Nem olyan veszélyes az Út, csak innét félelmetesnek tűnik. Hidd el, így van, én tudom - úgy mondom ezt, hogy kezem a szívemen.

Itt egy régi Edda dal szövegének részlete hangzott fel bennem és ezzel zárom is az esszét:
"Minden sarkon álltam már, minden lépcsőn ültem már...."

Szeretettel vagyok: Maya

U.I.: A * külön fejezet lesz.