Alkonyati agymenés

Agymenésem a Patológián

Péntek éjszaka

Terasz

Mély csend

Még mélyebb sötét... (.....)

Gyertya lángecsetje fest árnyakat a falra, agyam ismerős formát keres bennük.

Menekülne szegény a feladat elől :-)) 

Nem hagyom...

Emlékeket morzsolok a békevágy könyörtelen vasmozsarában, sorsom boncasztalra fektetve vizsgálom parányi, néhol nehezen felismerhető működésatomjaimat....

Sisaklevéve tisztelgek hihetetlen pontosságú összeillesztettségükön. Ámulva azonosítom be őket: mindegyik egy-egy helyzetvonzó mágnes, olyan erős, hogy szinte csattanva csapódik hozzá a megfelelő emléktöredék. Egyenként is tökéletes az összeillesztettségük, de egészként látva is egyértelművé válik, hogy miért csakis ezt a jelent alkothatták meg... Vagyis, én.

Micsoda tökéletesség a tökéletlenségem! Persze, odaát, még bölcsen, könnyű volt ilyen remekművet alkotni...

Hálával gondolok mindazokra, akik vállalták életemben a szerepüket, egyben a maguk sorsának szereplőjévé kértek engem. Ismét a csodálatra méltó pontosságú egymáshoz illeszkedés! (Sisak le!) Kegyetlen csatákat, lebegő boldogságot, a poklot, de a mennyországot is együtt jártuk meg. Kínoztunk és kínlódtunk, féltünk és félelemben tartottunk, emeltünk és emelkedtünk, segítettünk és megsegíttettünk, csodákat adtunk és kaptunk, tanítottunk és taníttattunk, ki-ki a maga szükségletei, előzetes megállapodásunk szerint.

Mára eltűntek az érzések az emlékek mellől, csak a szeretet és a hála maradt meg, mély meghajlással a szereplők előtt, önmagamat is beleértve.

Tapsolhatnék akár, de még nem ért véget a színdarab :-) Még vár rám -ránk- jó pár felvonás. Kicsit, vagy tán egészen másképp látva mindent, azt remélem, ezentúl képes leszek minden helyzetben mosolyogva osztozni életem szereplőivel a hátralévő életfeladatokon.

Remélem, így szól a megállapodásunk :-)

Játék az élet