Tango to Evora

Már állítom össze a szerdai Szakrális Körtánc anyagát. Némely tánc lépéseit át kell néznem, mert a ritkábban táncoltak emlékei idővel kopásnak indulnak. Ennél a zenénél valahogy mélyebben érintenek a dallamok. Valamiért belémkarolt és nem enged. Nem csak részletét idézem fel, hanem egészen végigtáncolom. Aztán újra, mert annyira jó volt. Meg újra....

TANGO TO EVORA

Eltűnik az izgalom, a sürgetés, a "jaj, remélem szeretni fogják, örülnek az összeállításnak" gondolatok minden érzéseikkel együtt. Minden eltűnt. A konyha, az asztal, a pult, a ....

Bő gatyám lebben tánc közben, bőröm, hajam érzékeli a levegő ellenállását miközben átadom magam az áradásnak és hirtelen felkap, magával ragad a zene erős sodrása. Már nem a konyhában vagyok. Magasan járok, az érzelmek, érzések birodalmában. Lábam felhőbe süpped, lendül a karom, szemem csukva. Hagyom, hogy a hullám vigyen, amerre akar. Megyek, amerre hív a TÉR, az a közeg, ami helyet adott nekem, ami élve tart, finoman igazgatva lépteim, óvón igyekszik egyesíteni testemet a lelkemmel. Most, a táncban is támogat, átölel és vigyáz rám. Meleg puhaságával feltépi lelkem zárt ajtaját és mint egy hurrikán, minden bentlévőt felkavar és kisodor. Itt lebeg körülöttem százezer emlékkép, kavarognak, felvillannak, mint kifutón végigvonuló repertoár: "Láss meg, én is itt vagyok még!", majd szépen lassan lehullanak és eltűnnek. Lecsendesedik a kavalkád, megnyugszik az orkán, helyét átveszi valami elképzelhetetlenül mély "átlátomazéletet" nyugalomérzés.

ITT VAGYOK ÉN, EBBEN AZ EGÉSZBEN, AMI ÉN VAGYOK... MINDEN ÉN VAGYOK...

Szeretettel: Maya

https://www.youtube.com/watch?v=MLsSardqQos